Robot

Ezen a héten kb úgy éreztem magam, mint akit felhúztak, és csak megy megállás nélkül anélkül, hogy fáradna... Mondjuk múlt héten is kicsit ez volt.

Minden rendben elindult, reggelente simán felkelek háromnegyed előtt, pedig ráérnék hétkor is, csak akkor pörögni kellene. Ma meg hétkor keltem, pedig nem volt első órám. Hétvégén kicsit húztam a dolgokat, szombatra kitűztem a tanmenet átnézést, és kb két órát foglalkoztam vele, aztán inkább elmentem a városba. :D De majdnem kész lettem, és ma be is fejeztem, már csak el kell küldeni.

Végülis úgy alakult, hogy nem tartok faktot, "csak" szakkört, szóval úgy döntöttem, hogy akkor arra nem kell tanmenetet leadnom, elég ha magamnak megírom, ez még hátra van, jó lenne most hétvégén megírni... Majd meglátom mire lesz időm. Vasárnap megcsináltattam a cipőm sarkát, aztán nem volt kedvem készülni. :D Persze nyilván azért átgondoltam a dolgokat, csak a dolgozatokat nem javítottam, gondoltam majd a sok-sok lyukasban...

Ahhha, hát persze! Hétfőn bementem és beléptem az e-naplóba, és nem voltam nagyon boldog. :D Jó, én nagyon örülök, hogy 5.-7.-ig hirtelen heti 2 informatika óra lett, mert sokkal jobban tudok haladni a kicsikkel két órában, mint egyben. Csak így megszüntek a lyukasóráim, amikor a dolgozatokat javítottam volna.

Ja, amúgy technikán helyettesítek, csak nincs megmondva mit kellene tanítani, meg úgyse vagyok technika tanár, szóval inkább infózunk, mindenki nagy örömére. Lehet, hogy még leszek én is beteg, és akkor úgyis el kell maradnia az óráimnak. :(

Hétfőn 4 órám volt, aztán 3 szakkör, megoldottunk egy problémát, elkezdtünk robotot építeni, közben megjavítottam egy meghívót, megmondtam a csoportbeosztásokat, meg hogy tavaly milyen eredményekkel végeztünk logo versenyen. Jó érzés volt, mert elmondtam a neveket, és az 5ből 3 ott volt, és ilyenkor érzem, hogy megéri ott lenni velük.

Még nem indult el a megyeris szakkör, szóval hazajöttem, ettem, elkezdtem dolgozatot javítani, aztán jógára mentem, nagyon jól esett megint, bár izomlázam van, de nem baj. Kedden 8 órám volt, ami hivatalosan 7, de az egyetlen lyukasórában jöttek az előkészítősök, és nem nagyon ment még nekik a munka. :D Kíváncsi vagyok végül mennyien maradnak, de most nagyon soknak tűnik. Pedig tavaly is nagyon sok volt... jövőre egy osztállyal kevesebb, azt biztos meg lehet majd érezni, és utána is még eggyel kevesebb 12.-es, de aztán nem tudom hogy lesz. Persze ki tudja milyen lesz addigra a világ állása. :D

A nyolc órám mellett két szünetet végig értekeztünk, egy faktos, meg egy wifis, és én ezt nem értem pontosan, olyan, mintha nem akarnánk problémát megoldani, csak úgy várjuk, hogy mi lesz, és tőlem ez annyira távol áll. Mindegy, jövőre elvileg nem lesz ilyen. :) 

Kellenének új gépek, vagy vissza kellene állítani néhány gépet alaphelyzetben, mert elfogyott a hely, és nem tudom miért, mármint hogy kinél kellene letörölni dolgokat... Csak sosincs idő semmire, annak is nagyon örülök, hogy megvannak az ötödikes fiókok is már, és be tudunk velük lépni. Vannak dolgok a kívánság listámon. :D

Szóval szépen túléltem a keddet, elmentem kipróbálni a sült keszeget a Nyugatinál, aztán próba, és haza, és szerda. Ez jóval jobb nap volt, ki is tudtam kicsit menni lyukasórában. szépen sütött a nap, jót sétáltam, és vettem a boltban kávét. Elgondolkoztam rajta, hogy milyen ijesztő Káposztásmegyer. Ilyen mutáns, hogy mintha valami falu lenne, ahol délben harangoznak, és vasárnap misére járnak az emberek, és mindenki a fodrásszal beszéli meg a pletykákat, de közben rengeteg ember van itt, akik meg csak aludni járnak ide, mert nincs itt semmi hely, ahova az ember beülne meginni pl egy kávét. Vagy ha van, azon azt érzed, hogy itt már 30 éve így főzik a kávét, vagy minden tele van kicsi gyerekekkel, mert ez itten egy családias környék. Nem én vagyok a célközönség úgy érzem. Olyan helyet szeretnék, amit facebookon hirdetnek, és nem ilyen plakáton...

Ma is sok dolgot elvégeztem, sorra húztam ki a listámon a dolgokat, mondom úgy éreztem magam, mint egy robot, ami csak csinálja a feladatokat szép sorban, és nem fárad el. És ez fura érzés. Egyébként ügyes voltam szerintem, mert volt egy dolog, suli után, amit meg kellett csinálnom, és gondolkoztam rajta, hogy lemondom inkább, és majd jövő héten, de inkább megcsináltam most, és minden rendben. :)

Sajna ma nem volt jóga, cserébe nyomtattam és vásárolgattam kicsit, vettem egy könyvet. Ez is olyan, hogy neten olvastam belőle részleteket, és gondoltam megveszem és elolvasom egyben az egészet. :)

Kíváncsi vagyok mikor fáradok bele ebbe az egészbe. Bár amíg ilyen gyerekek járnak hozzánk, addig nehéz lesz belefáradni. :D Mindig boldog leszek tőlük, bár ezt nem szokták tudni, és van mikor fárasztó, de olyan jó érzés segíteni, és közösen dolgozni.

Van jövő hétre új órarend, és sokkal jobb, mint az előző. Ez se volt nagyon szörnyű, csak két óra nem tetszett ott, ahol volt, és most azok nem lesznek ott.

Tavaly (mármint idén júniusban) elhatároztam, hogy itt az ideje belelendülni a cselekvésbe, és csinálni egy nagyon jó következő tanévet, és ha én azt akarom, hogy jó legyen, akkor jó lesz. Mármint ha én elhatározom, hogy jól érzem magam, akkor ha zuhog az eső, és beázik a cipőm, és közben nem jár a metró és haza kell gyalogolnom, akkor is jól fogom érezni magam, mert örülök a szivárványnak. :) Tegnap láttam, és nagyon szép volt. Mondjuk a metró még jár, és volt esernyőm is, nem áztam meg. Szóval jó lesz ez. Anya azt mondta, hogy számoljam a helyettesítéseimet, mert 32 után kifizetik. :D

Robot hozzászólásai

Szólj hozzá

0.049 mp