Kórus meg minden

Akartam írni a karácsonyi hangverseny után, dehát nyilván nem volt rá időm... :( Most fenn vannak a felvételek, és így visszahallgatom, és időm is van, szóval gondoltam írok. :) 

Egyébként múlt héten hétfőn volt, és nagyon nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz. Az a helyzet, hogy asszem jobban tetszett, mint vártam, és pont az volt benne, amit eddig hiányolni szoktam. Voltak benne hibák, de a mi énektanárváltás utáni katasztrofális első karácsonyunkhoz képest tökéletes volt. :D A kiskórusban nem nagyon volt változás, a kicsit mindig aranyosak és aranyosan énekelnek, és vannak akiknek nem mennek pontosan a hangok, és csak úgy random énekelnek valamit, de legalább énekelnek, és nincsenek is sokan. :D

Ami az érdekes, az a nagy kórus, és most végre azt éreztem, hogy nem ilyen kis tökéletes kórustagok énekelnek, hanem azt, hogy azok a gyerekek, akiket tanítok, és izgulnak, hogy jó legyen amit csinálnak. Szerintem arányaiban több a fiú, és így lehetett őket hallani, bár még mindig lehetnének sokkal hangosabbak. Bezzeg ha órán kell közbeszólni, akkor van hangjuk és ki tudják nyitni a szájukat. :P Én az utolsó előtti szólós számot kihagytam volna, és a végén énekeltettem volna a közönséget. Mondjuk asszem ez csak nekem mániám, mert nem bírom ki hogy egy órán keresztül éneket hallgassak és én ne énekeljek... :D Ja, és persze a zongorát is hanyagolnám... értem én, hogy akkor nem csúszik le, meg szépen kiegészíti a kórust, de engem a kórus csak úgy önmagában érdekelne. :D

Sok minden volt egyébként mióta nem írtam, voltunk Pécsen, Bécsben, Bazilikában fellépni, és furcsa, hogy most milyen sokáig nem látom azokat az embereket, akikkel annyit együtt voltam. :( Ráadásul hülyeség ez a két kórus, mert akik nincsenek kapcsolatban a másik kórussal, azok folyton csúnyán néznek a másik kórusra, mindkét részről. És nem lehet azokból kórust csinálni, akikkel az ember szívesen énekelne együtt. Régen sose volt baj, hogy hány fiú van, meg hogy nincs alt... régen csak énekeltünk és nem akartunk félprofi lenni, Viktor arra írt darabot, aki volt. Meg a fantom altokra, amit aztán ő énekelt. :D Szóval jobban tetszene, ha embereket vennénk be, akik illenek a csapatba, és nem embereket, amilyen szólam hiányzik, függetlenül attól, hogy jó-e az nekünk vagy sem. :(

Most dolgozatot kellene javítani, de nincs kedvem, meg fázik a kezem, mert hideg van. És kicsit el is vagyok bizonytalanodva abban, hogy mit is akarok. Szeretnék pályázni digitális témahétre projekttel, de így most át kellett gondolnom dolgokat, és nem logikus egy csomó minden, és ez engem zavar. Meg kicsit beszélgettünk Bécsben, illetve nyilván nem kicsit, csak erről nem volt sokat szó, és mindig meglepődöm. Na mindegy, nem akarok belemenni.

 

Kórus meg minden hozzászólásai

Szólj hozzá

0.042 mp